Madarak és Fák napja eredetéről érdemes tudni, hogy az 1800-as évek végétől szemlátomást pusztult erdő, mező. Az európai államok 1902. március 19-én egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Már ebben az évben Chernel István ornitológus szervezett madarak és fák napját.

Hivatalos bevezetésére Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse , illetve ezen a napon eper- vagy más gyümölcsfákat kellett ültetni, illetve öntözni.

Az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ - Hermann Ottó irányításával - jelentősen támogatta ezt a nemes mozgalmat. Századunk első felében minden májusban sor is került erre a programra. A második világháború után sokat vesztett népszerűségéből, de a kilencvenes években ismét egyre többen ünneplik meg. 1996 óta kormányrendelet alapján a Madarak és fák napját május 10-én ünnepli az ország.

Iskolánk ebben az évben is -a hagyományokhoz hűen- akadályversennyel emlékezett meg e jeles napról.

A gyerekeket nyolc, vegyes korosztályú csoportra osztottuk, csapatkapitányokat a nyolcadikos tanulók közül választottunk. Előzetes feladatként a csapatoknak a témával kapcsolatos nevet kellet választaniuk, indulót kellett írniuk. Az akadályverseny nyolc állomásból állt, amelyeken érdekes feladatokat kellett megoldaniuk. Volt versírás, kutatómunka a könyvtárban, élőállat felismerés, békaugrás, diafelismerés, nyelvtani feladatok.

A verseny szoros küzdelem után a következő eredménnyel zárult, az első három helyezett csapat szerény ajándékot és emléklapot kapott:

1.      RÉTI SASOK            92,5 PONT (SISKA DÁVID CSK.)

2.      KÁNYÁK                  91,5 PONT (SZABÓ MÁRK CSK.)

3.      SÓLYMOK               90 PONT (FAZEKAS PATRIK CSK.)

4.      SASOK                   82 PONT (BARANYAI DÁNIEL CSK.)

5.      RIBIZLI GIZIK            81 PONT (VÖRÖS KINGA CSK.)

6.      LIBAKERGETŐK      78 PONT (MOLNÁR CINTIA CSK.)

7.      ZSENI PINGINEK     75 PONT (SZÜCS VIKTÓRIA)

8.      CSILLÁM PÓNIK      74 PONT (KOVÁCS VIKTÓRIA CSK.)

 

Itt szeretnék köszönetet mondani az iskola minden pedagógusának az állomásokon való irányításért és segítségéért, a Diákönkormányzatnak a jutalmakért, Kelemen Milán és Tolnai Károly tanulóknak az élőállat-bemutató lebonyolításáért.

A versenyről készült a képek megtekinthetők a galériában.

 

Hugyeczné Sándor Anna

szervezőtanár