December 19-én kigyúltak a fények községünk karácsonyfáján a Sportcsarnokban.  A közös ünneplésen sokan vettek részt.

Az ünnepi műsort a Bárdos Lajos Vegyeskar kezdte, majd Horváth Gábor polgármester úr ünnepi beszédét hallgathatták meg a jelenlévők.

Tovább...

Iskolánk 2014. december 12-én rendezte meg a hagyományos Szigetköz kupát. A kupát 1994. óta rendezzük meg (kisebb megszakításokkal), meynek elindításában Dr. Medgyasszay László, akkori országygyűlési képviselő támogatott és segített bennünket.

Hat iskola III. korcsoportos (5-6. osztályos) csapatai vetélkedtek két csoportban a végső győzelemért.

Tovább...

Sok szeretettel hívunk és várunk minden kedves gyereket és felnőttet karácsony előtti Adventi gyertyagyújtásra (helyszíne: falucímer mögötti füves tér, Szent László és Szent István utca találkozása)

Időpontja: 2014. december 7. 17 óra.

A második gyertyagyújtáson az iskolások műsora lesz látható, meglepetés vendég a Mikulás lesz!  Finom sütik, lélekmelegítők teszik még emlékezetessé az ünnepi készülődést!

Iskola tanulói és dolgozói

Ebben a tanévben is megrendezésre került a Túl az Óperencián Mesemondó Verseny.

A járási döntőket 5 különböző helyszínen rendezték meg. Minden korcsoportból a legjobb 2 versenyző a megyei döntőbe jutott, melyet november 21-én délután a Bartók Béla Megyei művelődési Központban tartottak.

Tovább...

A Dunaszegi Általános Iskola november 11-én, délután rendezte meg a körzeti matematika versenyét.

Az Alsó Szigetközi települések 8 iskolája elküldte erre a legtehetségesebb, a matematikát szerető-  és értő tanulóit.

 A legkisebb korcsoportosok a 3. osztályosok voltak.

Tovább...

Iskolánk október 18- án Egészségnapot szervezett az összes diáknak. Plakátkészítés volt az első program minden osztály számára, melynek témája az egészséges életmód, illetve azon belül a testmozgás fontossága, a helyes napirend illetve táplálkozás volt. Az elkészült munkák, melyeket osztályonként  készítettek, az iskola felső aulájában tekinthetők meg.

Tovább...

2014. szeptember 23-án és 24-én a RÉV Színház társulata járt az iskolánkban. Az előadás interaktív volt, a gyerekek szereplőként vettek részt a színdarabokban. A társulat Pulai Nikoletta tanárnő közreműködésével jutott el hozzánk.

Így látta a társulat az 5. és a 6. osztályt:

Tovább...

2014. október 13-án,  hétfőn iskolánk a Bakonyba kirándul.

Indulás: 8 órakor az iskola elől külön busszal.

Érkezés: alsósok 15 óra, a felsősök 16 óra körül érkeznek az iskolához.

Tovább...

Iskolánk 2014. augusztus 29-én délután 17 órakor tartotta tanévnyitó ünnepségét.

A 2014-15. tanévet 198 tanuló kezdte meg iskolánkban. Továbbra is elmondhatjuk, hogy nevelőtestületünk szakmailag jól felkészülten várja a következő tanéveket, a szakos ellátottságunk 100%-os.

Tovább...

Iskolánk III. korcsoportos labdarúgói meghívást kaptak a Városközponti Tulipános Általános Iskola által megrendezésre kerülő Tuli-foci kupára. Az utazást kerékpárral oldottuk meg a győri iskola tornacsarnokáig. Az öt iskola körmérkőzéseken döntötte lel a végső sorrendet. Az iskolánk csapata három győzelem és egy vereség mellett második helyezést ért el. Érem és oklevél díjazásban részesültünk.

Tovább...

Iskolánkat két tanuló képviselte a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által szervezett Tudásbajnokságon!

Horváth Bence 7. osztályos tanuló megyei 4. helyezést ért el.

Tovább...

Iskolánk felső tagozatos tanulói minden évben versenyfeladatokat írnak a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyre.

Erre a versenyre a megye minden iskolájából a legjobb feladatmegoldásokat beküldő gyerekek közül a legjobbakat hívják meg.

Tovább..